Vádemelési javaslat a kerékpártolvajjal szemben

2014. 03. 11., k - 09:25
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a gyanúsított ellen, aki Debrecenben eltulajdonított négy biciklit és egy elektromos fogkefét.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2013. november 4-én 0 óra 14 perckor egy nő telefonon tett bejelentést, mert Debrecenben, a Segner téren látott egy fekete kabátot viselő fiút, aki a Bajcsy-Zsilinszky utca irányába eltolt két őrizetlenül hagyott kerékpárt. A belvárosban a járőrök igazoltatták a 17 éves helyi lakost, aki az elszámoltatásakor beismerte, hogy korábban egy lakótelepről lopta a bicikliket. Az egyenruhások elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították a tolvajt, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.

Ezt követően 2013. november 14-én 10 óra 50 perc körüli időben, Debrecenben az egyik Kishatár úti drogériába ment be a fiatal fiú és miután magához vett egy értékes elektromos fogkefét, fizetés nélkül távozott az üzletből. A bolt biztonsági őre észlelte a lopást és értesítette a rendőrséget.

A járőrök gyalogosan ellenőrizték a környéket és a kapott személyleírásnak köszönhetően megtalálták a fiatalkorút, aki egy füves területen, a földön fekve próbált meg elrejtőzni az egyenruhások elől.

A rendőrök ismét elfogták és előállították a fiút a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, melyet a Debreceni Járásbíróság 2013. november 17-én elrendelt.

Az eljárás során a nyomozóhatóság munkatársai megállapították, hogy a terhelt  megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013 októberében és novemberében Debrecenben, az István úton további két kerékpárt is eltulajdonított.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 17 éves gyanúsítottal szemben a lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat 2014. március 5-én vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.