Vádemelési javaslat a betörővel szemben

2014. 04. 08., k - 15:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a gyanúsított ellen, aki betört egy hajdúnánási üzletbe, ahonnan ellopott három monitort.

A nyomozás adatai szerint 2013. november 25-én 18 óra 40 perckor egy hajdúnánási lakos telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy valaki betört a kereskedésébe. A bejelentő elmondta, hogy amikor este megérkezett a boltjához, akkor a kinti mozgásérzékelő lámpa felkapcsolódott és látott egy férfit a hátsó udvar felé szaladni, aki átmászott a kerítésen a szomszédos lakatlan ingatlanra, majd eltűnt. A járőrök a bejelentést követően adatgyűjtést és tanúkutatást az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében. A rendőrök a helyszíni szemle során a szomszédos ház udvarán megtalálták a terhelt által eltulajdonított monitorokat. A begyűjtött információk és a kapott személyleírás alapján az egyenruhások látókörébe került egy helyi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A rendőrök másnap elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 18 éves Cs. Norbertet, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. A fiú először még tagadta a bűncselekmény elkövetését, később azonban beismerő vallomást tett.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság ellene a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.