Vádemelési javaslat

2014. 01. 27., h - 11:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a berettyóújfalui rendőrök az ellen a két férfi ellen, akik megpróbáltak lopni az egyik konyári házból.

A rendőrséget hívta 2013. november 15-én 17 óra 50 perc körüli időben egy konyári nő, mert látta, ahogy két ismeretlen az udvarán tartózkodik, majd átmásznak a kerítésen és elszaladnak.

A bejelentő elmondta, hogy miután szétnézett a telken, látta, hogy a gáztűzhelyt kihúzták a melléképületből, ruhák vannak szétdobálva a földön és a kerítést is megrongálták.

A rendőrök adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, amelynek gyorsan meg lett az eredménye, mivel még aznap elfogták és a kapitányságra előállították a 30 éves R. Kálmánt és 16 éves társát, akiket gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a két helyi lakossal szemben befejezte a lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és a keletkezett iratokat 2014. január 23-án vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.