Vaddal ütközött

2020. 11. 28., szo - 07:43
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bezenye térségében történt a baleset.

Egy 40 éves bezenyei férfi közlekedett személygépkocsijával a 15-ös számú főúton, Bezenye felől Mosonmagyaróvár irányába 2020. november 27-én 7 óra körül. Haladása során – az út jobb oldalán lévő szántóföldről – egy őz ugrott az úttestre, amelyet a gépkocsival elütött. A baleset során személyi sérülés nem történt, az autóban anyagi kár keletkezett. Az állat az ütközés következtében a helyszínen elpusztult.

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

1

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét:

  • Ha vadat lát, lassítson! A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. A mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat, és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.
  • Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt!
  • Amennyiben egy település határában, illetve zöldövezetben közlekedik, számítani kell arra, hogy az úton vadon élő állatok jelenhetnek meg, hiszen ezek az állatok szinte velünk élnek, a közelünkben nevelik kicsinyeiket is, ezért vigyázzunk rájuk és magunkra!

... hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.