Üzenet

2014. 12. 30., k - 09:08
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a helyi lakost, aki egy fenyegető üzenetet ragasztott az egyik debreceni pénzintézet bejárati ajtajára.

A nyomozás adatai szerint egy férfi 2014. november 2-án a hajnali órákban Debrecen, Vár utcán található egyik pénzintézet bejárati ajtajára egy papírt ragasztott, melyen egy fenyegető üzenet volt olvasható. A bank biztonsági kamrája az ismeretlen tettesről felvételt készített.

A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai az ügyben adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre, továbbá felhívást tettek közzé, melyben kérték a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkező személyek jelentkezését.

A helyi lakos 2014. december 29-én 12 órakor önként feladta magát a Debreceni Rendőrkapitányságon. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 38 éves M. Sándort, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelttel szemben – szabadlábon hagyása mellett – zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.