Ütközés súlyos sérüléssel

2019. 08. 08., cs - 10:34
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem adott elsőbbséget egy tehergépkocsi vezetője egy kerékpárosnak Gyulán. Összeütköztek, a kerékpáros súlyosan megsérült. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Tehergépkocsi ütközött kerékpárossal 2019. március 1-jén 13 óra 15 perc körül Gyulán, a Gyár utca és a Béke sugárút kereszteződésében. A baleset után a tehergépkocsi vezetője és a kerékpáros férfi beszéltek egymással, a kerékpáros azt mondta, hogy nem sérült meg, ne hívják a mentőket és a rendőrséget. Ezután mindketten elmentek a helyszínről. Órákkal később a férfi bement a kórházba és az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. A baleset a nyomozás adatai szerint azért történt, mert a tehergépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget a kerékpáros férfinak. A 27 éves román állampolgárságú sofőrt a Gyulai Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2019. augusztus 7-én továbbította a Gyulai Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.