Új kamerák a közbiztonság szolgálatában

2022. 10. 22., szo - 07:20
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győrzámolyon ünnepélyes keretek között adták át a frissen kiépített térfigyelő kamerarendszert, illetve a községen átívelő, nemrégiben felújított 1401-es utat.

Térfelügyeleti rendszert épített ki a Győrzámoly Község Önkormányzata. A közbiztonság erősítését célzó beruházás eredményeként a településen összesen 17 helyszínen 21 kamera figyeli a forgalmasabb utcákat, közterületet.

A kamerák átadására 2022. október 21 -én 11 órakor Győrzámolyon ünnepélyes keretek között került sor, ahol a jelenlévő meghívott vendégek hangsúlyozták az önkormányzat és a rendőrség együttműködésének fontosságát.

Az ünnepélyes átadón többek között jelen volt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője, Széles Sándor főispán, illetve Németh Zoltán a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke és Pulai Nikoletta Győrzámoly község polgármestere. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot dr. Forrai Zsolt r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, míg a Győri Rendőrkapitányságot Beke Péter rendőr alezredes, a Győri Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese képviselte.

A jövőben a térfigyelő kamerák segítik a közterületen elkövetett jogsértések visszaszorítását, a bűn- és baleset-megelőzést, és támogatják a rendőrség bűnügyi tevékenységét. A település ki- és bevezető szakaszát figyelő kamerák rendszámfelismerő funkcióval vannak ellátva, de a lakosság természetesen továbbra is számíthat a járőrök segítő jelenlétére.

A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy azokon a településeken, ahol térfigyelő kamerarendszer működik, javul a közbiztonság, emellett a településen élő lakosság szubjektív biztonságérzete nő.


2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.