Tuják közé bújt

2015. 11. 05., cs - 11:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 21 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint egy gépkocsiból szerszámokat próbált meg eltulajdonítani.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya – őrizetbe vétele mellett – lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Gáborral szemben.

A nyomozás adatai szerint egy férfi 2015. november 2-án 21 óra 35 perckor bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy ismeretlen férfi Debrecen, Hatvan utcai cég telephelyére bement és egy ott parkoló gépkocsiból szerszámokat próbált meg eltulajdonítani. Az alkalmazott megzavarta cselekménye elkövetése közben a gyanúsítottat, aki emiatt a telephely udvarán elbújt. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol megtalálták és elfogták a tuják között bujkáló 21 éves hajdúhadházi lakost. A Debreceni Rendőrkapitányságra előállított B. Gábort a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A terhelt beismerő vallomást tett.

A rendőrség a férfi ellen folytatott nyomozást 2015. november 4-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.