Tilos jelzés ellenére hajtottak be a vasúti átjáróba

2021. 09. 04., szo - 08:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két járművezető is letörte a vasúti félsorompót az elmúlt 24 órában, Győr-Moson-Sopron megye útjain.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset törtét Győrben. a Malom úton, 2021. szeptember 3-án 6 óra 50 perckor. Egy győrújbaráti férfi tehergépkocsival közlekedett a Győri út felől, a 83-as számú főút irányába. Haladása során a fénysorompó tilos jelzés ellenére behajtott a Malom úti vasúti átjáróba, ahol járművének jobb felső részével nekiütközött a lefelé mozgó félsorompónak, amely az ütközés következtében letörött.

Ugyancsak vasúti sorompót rongált meg Mosonszentmiklóson, a Radnóti utcában, 2021. szeptember 3-án 11 óra 40 perckor az a 46 éves bolgár kamionos, aki az 1401-es számú út felől, az M1-es autópálya irányába közlekedve, a Révai utcai vasúti átjáróba a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott be, miközben a félsorompó a járműszerelvényre rácsukódott és letört.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzés érdekében az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni. Az átjáróban és közvetlenül előtte tilos előzni!
  • Csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer per óra átlagsebességgel szabad áthaladni rajta!
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad!
  • Ha a biztosítóberendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt! Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat!
  • Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.
  • A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is!

... hogy mindenki hazaérjen!   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.