Tetten érték a besurranókat

2019. 07. 20., szo - 14:19
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három nő ment be egy férfi házába Újkígyóson, a gyanú szerint lopni akartak. A kapu zárva volt, a kulcs azonban a kapu mellett volt felakasztva. Levették onnan, így jutottak be a házba. A szomszédok látták, mit csinálnak és hívták a rendőrséget. Az ügy vizsgálata befejeződött.

Három nő ment be egy férfi házába 2019. március 29-én 12 óra 15 perc körül, Újkígyóson. A kapu zárva volt, de a kulcs a kapu mellett volt felakasztva. Levették, kinyitották a kaput, így jutottak be a házba. A férfi a melléképületben ebédelt, a szomszédok viszont látták, hogy a három idegen bement hozzá. Az egyik szomszéd, aki polgárőr, azonnal hívta a rendőrséget és szemmel tartotta a három nőt. Az újkígyósi körzeti megbízottak percek alatt a házhoz értek, elfogták a nőket, akik a gyanú szerint lopni akartak a házból.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a csanádapácai, mezőkovácsházi és medgyesegyházi nők ellen lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2019. július 18-án továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

 

Újkígyós 20190329


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.