Tetten ért szabálysértők

2016. 01. 04., h - 08:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két hajdúhadházi lakost vettek szabálysértési őrizetbe.

A rendőrök 2016. január 3-án 10 óra 40 perckor a hajdúhadházi vasútállomás közelében járőröztek, amikor a sínek mellett megláttak két helyi lakost, akik az erdőben gallyakat gyűjtöttek, amiket el akartak vinni. A rendőrautót látva a férfi és társa eldobta a náluk lévő fát és elfutottak a helyszínről, azonban az egyenruhások utolérték és elfogták őket. Az igazoltatás során a járőrök megállapították, hogy a 42 éves férfi és a 16 éves fiú engedély nélkül gyűjtött akácfát a vasútállomás melletti erdőben, ezért őket lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vették őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.