Tetten érés

2014. 09. 19., p - 13:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tetten érték azt a két férfit, akik ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a rendőrök 2014. szeptember 18-án 16 óra 45 perc körüli időben, Debrecenben tetten értek egy 25 éves férfit, amint éppen M. Dániel számára értékesített új pszichoaktív gyanús anyagot. A járőrök V. Roland ruházatának átvizsgálásakor több zacskó - az elsődleges szakértői vélemény szerint - új pszichoaktív gyanús anyagot találtak meg. A férfit az egyenruhások elfogták és előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták a nyomozók, majd őrizetbe vették. A rendőrök kezdeményezik a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a vámospércsi és a hajdúbagosi férfi ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.