Tartozását követelte

2014. 02. 18., k - 09:42
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított bántalmazással és fenyegetéssel arra akarta kényszeríteni a sértettet, hogy adja vissza a kölcsön adott pénzt.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Derecskei Rendőrőrse önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – folytat büntetőeljárást V. Mária ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. február 17-én 15 óra körüli időben megjelent Kismarján az egyik ház előtt, ahol  ismerősétől követelte, hogy adja vissza neki az általa kölcsönadott pénzt. V. Mária bement a családi ház udvarára és azt mondta a sértettnek, hogy ha nem kapja meg a tartozás összegét, akkor megveri és megöli őt és a családját, továbbá be fogja törni a ház ablakait is. A helyi lakos az adósát a bejárati ajtónál meg lökte, majd hazament.

Ezt követően a járőrök rövid időn belül az önbíráskodót otthonából előállították a rendőrőrsre, ahol a nyomozók a 23 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.