Táblát rongált, majd meggyújtotta saját ingét

2021. 05. 13., cs - 09:29
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 29 éves endrefalvai férfit három órán belül beazonosították és elfogták a salgótarjáni rendőrök.

A rendőrség ügyeletére 2021. május 11-én 18 óra 14 perckor tett bejelentést, miszerint a salgótarjáni vasútállomáson ismeretlen személy megrongált egy táblát.

A salgótarjáni nyomozók és a járőrök három órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves endrefalvai lakost. A férfi a bejelentést megelőzően a megyeszékhely belterületén, a vasútállomáson egy táblát többször megrúgott, amely ennek következtében összetört, majd saját ingét levette és azt meggyújtotta. 

A nyomozók rendőrkapitányság épületébe előállított férfit garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emberölés

Egy 66 éves férfit őrizetbe vettek a Pest vármegyei nyomozók.

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.