Szóváltást követően lelökte a kerékpárjáról

2019. 09. 17., k - 08:53
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kőszegi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a garázda férfit.

A rendőrök 2019. szeptember 16-án elfogták és a Kőszegi Rendőrkapitányságra előállították azt a 30 éves helyi lakost, aki Csepregen, a buszpályaudvaron előzetes szóváltást követően egy alkalommal arcon ütött, valamint kerékpárjáról lelökött egy 25 éves helyi férfit, aki a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták és vele szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Kőszegi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.