Szórakozóhelyről lopott

2014. 02. 04., k - 10:41
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem örülhetett sokáig az ellopott telefonoknak a hajdúnánási férfi, hamar elkapták a rendőrök.

A hajdúnánási rendőrök 2013. július 28-án 1 óra körüli időben a Kossuth utcán járőröztek, amikor az egyik szórakozóhely előtt egy lány odament hozzájuk és elmondta, hogy valaki ellopta a táskáját, amelyben benne voltak a személyes iratai és három mobiltelefon.

Az egyenruhások ellenőrizték a környéket és felfigyeltek két gyanús fiúra, akiket intézkedés alá vontak és átvizsgálták ruházatukat, amely során az egyik fiatal zsebéből előkerült több mobiltelefon.

Cs. Imre a rendőröknek azt mondta, hogy a három készülék az övé, azonban a sértett felismerte azokat és a benne tárolt adatokat.

Bűncselekmény gyanúja miatt a járőrök a 23 éves férfit elfogták és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és lefoglalták a nála talált telefonokat, amelyeket visszaadtak a sértettnek.

A helyi lakos ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság befejezte és a keletkezett iratokat 2014. január 28-án vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.