Szórakozóhelyen és az utcán garázdálkodott

2016. 01. 15., p - 09:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 26 éves biharkeresztesi férfival szemben.

 A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Miklós ellen.

A nyomozás adatai szerint 2015. szeptember 26-án 4 óra körüli időben a férfi egy debreceni szórakozóhelyen  minden előzetes szóváltás nélkül lefejelte az egyik vendéget. A biztonsági őrök látták az esetet, ezért a bántalmazót és a sértettet kikísérték az utcára, majd bejelentést tettek a rendőrség ügyeletére és mentőt hívtak.
Ezt követően a garázda férfi belerúgott egy, az utcában parkoló személygépkocsiba, amelynek karosszériájában kárt okozott. A helyszínre érkező rendőrök B. Miklóst elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
A rendőrség a biharkeresztesi lakossal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.