Szórakozni indult, kiabálás lett belőle

2015. 02. 24., k - 14:25
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 18 éves M. Dániellel szemben, aki Biharnagybajomban garázdálkodott.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást M. Dániellel szemben.

Egy biharnagybajomi nő 2014. december 21-én 2 óra 17 perckor telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy 18 éves fia előző este elment szórakozni és amikor 1 óra körüli időben felhívta őt telefonon, a fiú összefüggéstelenül beszélt, ezért aggódott érte és kerékpárjával a keresésére indult. A fiatalt Biharnagybajom, Bacsó Béla utcán találta meg, aki kiabálni kezdett vele és a kerékpárját rugdosta. A rendőrök a helyszínen elfogták a hangoskodó fiút és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a városi rendőrkapitányságra.

M. Dániel gyanúsítotti kihallgatásán a cselekmény elkövetését elismerte és elmondta, hogy miután édesanyja telefonon felhívta ideges lett, ezért kiabált vele.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a biharnagybajomi fiúval szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.