Szőnyegeket lopott

2014. 02. 14., p - 09:18
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelést javasolnak azzal a gyanúsítottal szemben, aki hónapokon keresztül meglopta munkaadóját.

Az egyik debreceni szőnyeggyártó cég ügyvezetője 2013. október 4-én 9 óra 33 perckor feljelentést tett a Debreceni Rendőrkapitányságon az egyik alkalmazottja ellen. A gyanú szerint a férfi a cég telephelyéről 2013 júniusa óta folyamatosan szőnyegeket lopott és ezzel több százezer forintos kárt okozott. A rendőrök a feljelentést követően adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre, amely során megalapozottá vált, hogy a bűncselekményt valóban F. Zoltán követte el. A járőrök a helyi lakost a Derék utcán elfogták és a kapitányságra előállították. A nyomozók a 46 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt beismerő vallomást tett.

Ellene a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szakértő bevonásával folytatott nyomozást befejezte és a keletkezetett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.