Szomszédjától lopott

2015. 12. 15., k - 08:47
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúböszörményi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást Sz. Katalin és A. Imre helyi lakosokkal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint betörtek egy helyi pajtába.

A nyomozás adatai szerint egy férfi tett bejelentést a rendőrség ügyeletére 2015. július 12-én 15 óra körüli időben arról, hogy hajdúböszörményi pajtájának ablakát ismeretlen személyek betörték és onnan gereblyét, ásót, kézi szerszámokat és egy kazettás magnót loptak el. A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a sértett szomszédjának házában megtalálták az eltulajdonított tárgyakat. A járőrök Sz. Katalint és társát A. Imrét elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 68 éves férfit és az 59 éves nőt gyanúsítottként kihallgatták.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terheltekkel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.