Szerszámokat vitt el

2015. 04. 14., k - 14:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy helyi férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint egy hétvégi házból szerszámokat vitt el.

Egy férfi 2015. március 8-án 8 óra 38 perckor telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy Hajdúhadház, Petőfi utcai hétvégi házból ismeretlen tettes szerszámokat vitt el. A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként 2015. március 18-án 10 óra 30 perc körüli időben hajdúhadházi otthonában elfogták R. Lászlót, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A 18 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a férfi ellen a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.