Szerszámgépet lopott

2019. 02. 04., h - 08:38
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Egri Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, az Egri Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy hevesi férfi ellen.

A körzeti megbízott rendőrök egy órán belül elfogták a 32 éves gyanúsítottat, aki 2019. január 23-án 11 óra körül az egyik felsőtárkányi lakatlan ingatlan melléképületéből egy fűkaszát tulajdonított el. A rendőrök a nyomokat követve eljutottak P. Zoltán tartózkodási helyére, ahol megtalálták a szerszámgépet és lefoglalták.

A nyomozó hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.