Szerenádozó fiatalokba kötöttek bele

2019. 09. 01., v - 08:02
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik bozótvágó késsel fenyegettek egy fiatalokból álló társaságot Mohácson.

A rendőrségre 2019. május 2-án 23 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Mohácson, a Szepessy park és a Gólya utca kereszteződésében az ott tartózkodó fiatalokból álló társasággal szóváltásba keveredett két férfi. Egyikőjük, egy 25 éves mohácsi lakos a gépjárműből elővett egy bozótvágó kést, majd azzal hadonászott, és egy közeli fa törzsét többször megütötte. A férfi 39 éves, szintén helyi társa is ütögette a fa törzsét a bozótvágóval, a közelben szerenádozó fiatalokkal szemben kötekedő, provokatív magatartást tanúsított.

A rendőrök a két garázdát a helyszínen elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. A bozótvágó kést megtalálták és lefoglalták, a két férfit kihallgatták gyanúsítottként. Ellenük felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.