Szarvaselütés a 83-as számú főúton

2022. 10. 18., k - 07:19
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány négy főt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Négy személyt állítottak elő, köztük egy embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Egy férfi 2022. október 17-én 5 óra 50 perc körül közlekedett kamionjával a 83-as főúton, Városlőd irányából tartott Farkasgyepű felé. Haladása során a menetiránya szerinti jobb oldalról egy szarvas akart átfutni az úttesten. A járművezető az ütközést már nem tudta elkerülni, és elütötte az állatot. Ennek következtében a vad átrepült a másik forgalmi sávba, ahol a szemből érkező 51 éves siófoki férfi által vezetett kistehergépkocsi oldalának csapódott. Ezután a szarvas az úttestre zuhant, majd a kistehergépkocsi mögött haladó 21 éves vinári sofőr áthajtott rajta.

A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a gépjárművekben anyagi kár keletkezett.

Vezessenek óvatosan és körültekintően!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.