Szárnyasokat loptak

2014. 03. 10., h - 10:43
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hencidán több tucat szárnyast lopott el két férfi egy asszonytól.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére telefonon tett bejelentést egy hencidai lakos 2013. december 22-én 11 óra körüli időben arról, hogy az udvarán található két ólból – valószínűleg az éjszaka folyamán – ismeretlenek eltulajdonítottak 24 tyúkot, illetve 3 kacsát.

A helyszínen a járőrök meghallgatták az asszonyt, aki elmondta, hogy előző nap délután az udvaron található két ólba bezárta a szárnyasokat, majd amikor reggel ki akarta engedni az állatokat azt vett észre, hogy az egyik ól ajtaja le van emelve a sarkáról, az udvaron tollak vannak szétszóródva és az egyik tyúk fejét valaki letépte.

A rendőrök helyszíni szemlét tartottak és a tudomásukra jutott információknak köszönhetően látókörükbe került egy 16 éves fiú és 28 éves társa, akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki R. Rolandot és fiatalkorú társát, akinek előzetes letartóztatását a Debreceni Járásbíróság 2013. december 25-én elrendelte.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte a két helyi lakos ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és a keletkezett iratokat 2014. március 6-án vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.