Szállásadójukat lopták meg

2020. 05. 05., k - 07:48
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható párost.

A rendőrségre 2020. május 4-én tett bejelentést egy férfi arról, hogy egy pár - akiknek megengedte, hogy az elhunyt édesanyja házában lakjanak - készpénzt lopott el az ingatlanból. A rendőrök a bejelentő által elmondottak alapján elfogták az 56 éves C. József Tibort, valamint 46 éves élettársát, K. Gábornét. Mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A gyanúsítottak elismerték a bűncselekmény elkövetését, és kihallgatásukon elmondták, hogy már február óta laknak szállásadójuk ingatlanjában. Egyik nap egy törülközőt kerestek a szekrényben, amikor egy fémkazettára bukkantak. Miután kinyitották, három borítékot találtak benne, amelyekben nagyobb összegű forint és euró készpénz volt. A pénzt magukhoz vették, és úgy döntöttek, hogy elköltik azt. A városban beváltották az eurót, majd a kapott összegért ékszereket, valamint mobiltelefont vásároltak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.