Szakállnyírókat tett zsebre

2019. 01. 28., h - 08:08
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították a rendőrök a dombóvári lopás elkövetőjét, és visszaadták a lopott tárgyakat.

A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen.

A 28 éves férfi a nyomozás adatai szerint 2019. január 22-én este ellopott az egyik dombóvári áruházból 2 elektromos szakállnyírót úgy, hogy az áruvédelmi eszközt eltávolította a csomagolásról. A férfi a lopással közel 30 000 forint kárt okozott.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Az eljárás során szabadlábon védekezhet.

Az ügyben a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.