Sörözőből loptak

2016. 03. 01., k - 13:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik gyanúsított elterelte a sértett figyelmét, míg társa ellopta a táskát. A debreceni rendőrök azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két férfit.

Egy férfi tett feljelentést 2016. február 29-én 15 óra 19 perckor a Debreceni Rendőrkapitányságon, mert aznap délben egy Debrecen, Hajnal utcában található sörözőben dolgozott, ahol ismeretlenek ellopták a pulton lévő táskáját, amelyben készpénz és iratok voltak. A sértett elmondta, hogy a vendéglátóhelyen rajta kívül két vendég tartózkodott, akik közül az egyiket már többször látta. A beszerzett adatok és a kapott személyleírás alapján a járőrök azonosították és a városban aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi férfiakat. A Debreceni Rendőrkapitányságra előállított 28 éves R. Csabát és a 32 éves P. Zoltánt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.   

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terheltekkel szemben szabadlábon hagyásuk mellett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.

 

Szintet léptek

A gyanú szerint környékbeli kábítószer-kereskedőket látott el áruval az a bajai férfi, akit a Hírös kommandósok otthonában fogtak el

 

Kivonták a forgalomból

Egy 33 éves férfit fogtak el a rendőrök Győrszabadhegyen, aki engedély nélkül vitt el Pannonhalmáról egy gépkocsit, érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a kábítószer-gyorstesztje pozitív eredményt mutatott.