Sörös üveg

2015. 02. 17., k - 14:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelést javasolnak két férfi ellen, akik Nagyhegyesen összeverekedtek.

A nyomozás adatai szerint egy nő tett telefonon bejelentést 2014. október 26-án 3 óra 10 perc körüli időben a rendőrség ügyeletére arról, hogy egy nagyhegyesi szórakozóhely előtt verekedés történt. A rendőrök a helyszínen egy vérző fejű férfit találtak, akihez mentőt hívtak. A járőrök adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki és megállapították, hogy a férfi egy másik férfival keveredett szóváltásba. B. Tamás megütötte K. Józsefet, amire a férfi a kezében lévő sörös üveggel ütötte fejbe társát, majd távozott a helyszínről.

A 18 éves K. Józsefet a járőrök otthonában elfogták és előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A nyomozók a 22 éves B. Tamást garázdaság vétség elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a nagyhegyesi lakosok ellen a nyomozást 2015. február 11-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.