Somogy megyi összesítő

2019. 09. 29., v - 06:29
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 3 személyt fogott el, mindhármukat bűncselekmény elkövetésén érték tetten. A rendőrök 8 személyt állítottak elő, köztük 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.