Somogy megyei összesítő

2019. 10. 01., k - 07:11
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 4 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 5 személyt fogott el, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 12 személyt állítottak elő, köztük 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.