Somogy megyei összesítő

2019. 08. 03., szo - 09:05
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 1 halálos, valamint 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 6 személyt fogott el, közülük 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 8 személyt állítottak elő, köztük 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 6 esetben foganatosítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.