Siófoki garázda rendőrkézen

2022. 09. 26., h - 11:46
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szomszéd jelezte, hogy zavarja a kutyaugatás, az eb tulajdonosa ököllel fejezte ki nemtetszését.

A nyomozás adatai szerint 2022. szeptember 25-én 6 óra körül egy siófoki társasház udvarán két szomszédasszony korábbi nézeteltérésük miatt szóváltásba keveredett egymással. A vita tettlegességig fajult, mely során az egyik nő leköpte haragosát, majd ököllel többször megütötte. A verekedésnek csak a kiérkező rendőrök vetettek véget. A sértett a bántalmazás során könnyű sérüléseket szenvedett. Az egyenruhások a 29 éves helyi lakost a helyszínen elfogták és a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók az agresszort garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.