Senkit nem akart felhívni

2014. 03. 11., k - 08:56
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták Debrecenben azt a férfit, aki a telefonkagylóval az egyik nyilvános telefonfülke belső részét többször megütötte.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – nyomozást indított T. Viktorral szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy riadt állampolgár 2014. március 10-én 17 óra 20 perc körüli időben telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy egy agresszív férfi Debrecenben a Péterfia utcán található nyilvános telefonfülkét ütni kezdte, majd elment. Az ismeretlen tettes cselekménye másokban is megbotránkozást keltett. A járőrök a bejelentést követően – a kapott személyleírás alapján – a környező utcákban adatgyűjtést hajtottak végre a garázda azonosítása és felkutatása érdekében. A rendőrök rövid időn belül intézkedés alá vontak egy helyi lakost, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A 37 éves T. Viktort az egyenruhások elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.