Sem jogosítványa, sem engedélye nem volt a céges kocsi használatára

2019. 07. 30., k - 14:40
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Főnöke tudta és engedélye nélkül használta munkáltatója egyik autóját egy orosházi férfi, úgy hogy jogosítványa sem volt. Mindez akkor derült ki, amikor a kocsival baleset okozott. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Közlekedési baleset történt 2019. május 12-én 20 óra 15 perckor Orosházán, a Szilágyi Erzsébet utcában. Egy kisteherautó letért az útról és villanyoszlopnak ütközött. Az autót vezető 37 éves orosházi férfi nem sérült meg a balesetben. A helyszínen elmondta a rendőröknek, hogy nincs vezetői engedélye és az autó sem az övé. A teherautó egy vállalkozó tulajdona, aki nem adott engedélyt arra, hogy az alkalmazottja vezesse a kocsit. A 37 éves Sz. Gyulának munkaidő után a cég telephelyén kellett volna hagynia a járművet, de ő a főnöke tudta nélkül azzal járt haza és hétvégén is használta. A baleset előtt az egyik barátjától vitt el építési törmeléket és éppen hazafelé tartott.

Az Orosházi Rendőrkapitányság a 37 éves férfi ellen engedély nélküli vezetés és a közlekedési baleset okozása miatt szabálysértési eljárást indított, a jármű önkényes elvétele miatt pedig büntetőeljárást rendelt el. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2019. július 29-én továbbította az Orosházi Járási Ügyészségre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.