Rosszul végződött a buli

2015. 01. 22., cs - 12:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 21 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint egy szórakozóhelyen lefejelt egy lányt.

A Debreceni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást M. Dáviddal szemben. A nyomozás adatai szerint 2014. március 20-án 3 óra körüli időben az egyik debreceni kórház orvosa telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy egy általa ellátott lányt a sérülései alapján valaki bántalmazhatott. A rendőrök a bejelentést követően a kórházban felvették a kapcsolatot a 19 éves sértettel, aki elmondta, hogy körülbelül egy órával ezelőtt egy ismeretlen férfi kötekedni kezdett vele egy debreceni szórakozóhelyen, majd a haját húzgálta és leöntötte egy itallal, ami miatt vita alakult ki közöttük, végül a férfi lefejelte őt. A 19 éves lány a sérülése miatt kórházba ment, ahol az elsődleges orvosi vélemény szerint eltört az orrcsontja.

A rendőrök az ügyben adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek és azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 21 éves helyi lakost. A nyomozók M. Dávidot gyanúsítottként kihallgatták, mely során a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.