Rendszámot cserélt

2019. 08. 27., k - 09:02
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tolmácsi férfi egy másik autó hatósági jelzését szerelte fel gépkocsijára.

A Rétsági Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 64 éves tolmácsi lakos ellen.

A járőrök 2019. augusztus 26-án 16 óra 20 perckor Rétságon, a Táncsics úton ellenőriztek egy Ford Escort típusú személygépkocsit, valamint az azt vezető férfit. Az egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy az autón lévő magyar hatósági jelzések egy másik, de ugyanilyen típusú autóhoz tartoznak.

A rendőrök a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.