Rendszámcsere után büntetőeljárás

2019. 07. 24., sze - 12:27
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap két férfit állítottak elő a rendőrök egyedi azonosító jellel visszaélés miatt Békéscsabán.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei 2019. július 23-án két férfit állítottak elő egyedi azonosító jellel visszaélés gyanúja miatt. Az első intézkedés 9 óra körül volt Békéscsabán, a Könyves Kálmán utcában. Egy személygépkocsit és annak vezetőjét ellenőrizték a rendőrök. Az autón egy olyan magyar rendszám volt, amit nem arra a járműre adtak ki. A kocsi tulajdonosa kihallgatásán elismerte, hogy korábban volt egy ugyanolyan márkájú autója, mint most, de azzal balesetet szenvedett és totálkárosra tört. Miután fémhulladékként eladta, a rendszámát és a forgalmi engedélyét nem adta le, hanem megvásárolta azt az angol honosságú kocsit, amivel most igazoltatták és rátette a magyar rendszámot. Egy órával később, szintén Békéscsabán, egy utánfutós tehergépkocsi ellenőrzése közben derült ki, hogy az utánfutón nem az arra kiadott rendszám van.

A rendőrök a személygépkocsi és a tehergépkocsi vezetőjét is előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra, ahol büntetőeljárás indult ellenük és gyanúsítottként kihallgatták őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.