Rendőrségi hírek Zala megyéből

2021. 06. 15., k - 06:32
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, öt könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Csesztregen, a Rákóczi Ferenc utcában kerékpározott egy 55 éves helyi férfi 2021. június 14-én 10 óra 20 perckor. Egy egyenes útszakaszon haladt, amikor – feltehetően ittassága miatt - elvesztette egyensúlyát, és elesett a kerékpárral. A baleset során a biciklis könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány két személyt fogott el, egyiküket bűncselekmény elkövetésén érték tetten, egy főt pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök hét főt állítottak elő, közülük három személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.