Rendőrségi hírek Tolna megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/03.18.%20ks%20Domb%C3%B3v%C3%A1r_0.jpg?itok=eLKGl4rf)
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén március 18-án egy könnyű sérüléses,- és három anyagi káros baleset történt, egy vadelütés és két parkolói koccanás.
Munkatársaink két személyt fogtak el, egyiküket tetten érték, a másikat körözés miatt. Továbbá hét főt állítottak elő, közülük hatot bűncselekmény elkövetése miatt, és egyet mintavételre. A szolgálatban levő állomány tagjai két büntető- és kilenc szabálysértési feljelentést tettek. A szonda egy esetben mutatott pozitív értéket.
Személyi sérüléses baleset történt 2022. március 18-án 12 óra 40 perc körüli időben a 611-es főúton. Egy 34 éves kaposszekcsői nő közlekedett Dacia furgonnal Dombóvár irányából Kaposszekcső irányába. Előtte, vele azonos irányban közlekedett egy férfi teherautóval. A 2-es kilométert elhagyva a teherautó vezetője lassított, balra indexelt, majd megkezdte a kanyarodást. A hátul haladó sofőr elmondása szerint ezt nem észlelte és előzésbe kezdett, így összeütköztek. A baleset során a hátsó kocsi sofőrje könnyebben megsérült. A helyszínen szóban elismerte, hogy a biztonsági övet nem használta.
![kép](/sites/default/files/inline-images/03.18.%20Biztons%C3%A1gi%20%C3%B6v.jpg)