Rendőrök segítettek a bajba jutott kirándulónak

2019. 09. 30., h - 07:25
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi járőrök találták meg azt a nőt, aki eltévedt a Rám-szakadéknál.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. szeptember 29-én este érkezett bejelentés egy turistától. A telefonáló 18 éves nő elmondta, hogy a Rám-szakadéknál kirándul, ahol eltévedt. Az esztergomi járőrök a bejelentő elmondása alapján azonnal a keresésére indultak. A nő el tudta mondani, merre haladt, mielőtt eltévedt, így az egyenruhások hamar a nyomára bukkantak. Amikor rátaláltak, a kiránduló elmondta a rendőröknek, hogy Dömösről indult, és Dobogókőre szeretett volna eljutni a kijelölt turista úton, de a vártnál korábban sötétedett be, ezért nem tudta, merre menjen tovább. Az ózdi nőt a járőrök elvitték az esztergomi vasútállomásra, ahonnan hazaindult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.