Rendőrkézen az elkövetők

2021. 06. 21., h - 12:03
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 14 éves fiával követte el a bűncselekményt egy pécsi férfi, három napon belül elfogták őket a rendőrök.

A járőrök 2021. június 20-án 4 óra 35 perckor Pécsett, a Siklósi úton igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 54 éves helyi férfit, és annak 14 éves fiát. Velük szemben felmerült a gyanúja annak, hogy pár nappal korábban bűncselekményt követtek el, ezért mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra. A gyanú szerint az apa és fia június 17-én délelőtt Pécsett, a Felsőmakár dűlőben autójukkal bementek egy nyitott telekre, majd onnan fagerendákat, egy vastalicskát és különböző szerszámokat tulajdonítottak el. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését.

Az 54 éves férfi ellen lopás és kiskorú veszélyeztetése, a fiatalkorú ellen pedig lopás miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.