Rendőrkézen a kerékpártolvaj

2014. 07. 24., cs - 13:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók elfogták azt a hajdúhadházi fiút, aki Hajdúnánáson ellopott egy kerékpárt. A hajdúnánási és hajdúhadházi rendőrök együttműködésének köszönhetően a sértett két órán belül visszakapta az eltulajdonított kerékpárját.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 23-án 14 óra 44 perckor egy 19 éves lány tett feljelentést a Hajdúnánási Rendőrkapitányság, mert ismeretlen tettes ellopta a kerékpárját. A sértett elmondta, hogy amikor délben haza érkezett biciklijével a hajdúnánási családi házukhoz, akkor az udvaron letámasztotta a kétkerekűt és bement a házba, majd később a húga vette észre, hogy a jármű nincs a helyén. A rendőrök az ügyben azonnal megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást, melynek eredményeként a látókörükbe került a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiú, aki aznap szökött meg a helyi gyermekotthonból és az információk szerint hazament Hajdúhadházra.  A nyomozók az esetről értesítették a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság munkatársait, akik a fiatalkorút tartózkodási helyén intézkedés alá vonták. A 16 éves helyi lakos az egyenruhások kérdésére először azt állította, hogy hazáig gyalogolt. A rendőrök a házkutatás során azonban az egyik melléképület mögött megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított kerékpárt, a fiút pedig előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a fiatalkorút, aki beismerő vallomást tett.

Ellene a Hajdúnánási Rendőrkapitányság – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.