Rendőrkézen a garázda

2020. 03. 09., h - 12:28
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság járőrei Tiszakarádon, a helyszínen fogtak el egy fakaróval verekedő férfit.

Garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság egy 56 éves tiszakarádi lakossal szemben. A férfi előzetes szóváltást követően 2020. március 8-án 15 körül a Tiszakarád, Dankó Pista utcában az egyik rokonát a nála lévő fakaróval többször megütötte, akinek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A rendőrök a garázdát a helyszínen elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.