Rendőrkézen a fatolvaj

2013. 12. 30., h - 12:16
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki engedély nélkül fát vágott egy erdőben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét 2013. december 29-én 17 óra körüli időben telefonon hívta egy erdész, mert a debreceni Fancsika tanya melletti erdőben tetten ért egy férfit, aki engedély nélkül – egy kézifűrésszel – kivágott több akácfát, amit bepakolt egy személygépkocsiba. A megpakolt gépjárművel a tettes elhajtani már nem tudott, mert a helyszínre érkező járőrök a tolvajt elfogták és a kapitányságra előállították. A nyomozók P. Imrét gyanúsítottként kihallgatták, mely során a 34 éves férfi beismerő vallomást tett.

 

A helyi lakossal szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.