Rendőrkézen

2015. 02. 12., cs - 10:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két szabálysértőt és egy körözött nőt vettek őrizetbe a rendőrök Hajdúszoboszlón és Debrecenben.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy siófoki lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. február 11-én 13 óra 45 perc körüli időben egy fiú bement az egyik hajdúszoboszlói áruházba, ahol a sorok között sétált, majd a ruházatába rejtett egy fülhallgatót és egy kozmetikai cikket, majd a pénztártól fizetés nélkül távozott. A biztonsági őr észrevette a lopást és visszatartotta a fiút, majd telefonon bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra. A helyszínre érkező rendőrök elfogták és a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállították a 17 éves siófoki lakost, akit a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vettek. A fiú 72 órán belül bíróság elé áll.

 

 

Egy Debrecen, Füredi úti üzletben a rendőrök 2015. február 11-én 11 óra 30 perckor elfogtak egy férfit, aki egy üveg szeszesitalt rejtett a kabátja belső zsebébe, amivel fizetés nélkül akart távozni. A helyszínen megállapítást nyert, hogy a 26 éves helyi lakos egy nappal korábban is ellopott egy üveg italt a boltból, amit a férfi is elismert. A járőrök a férfit tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatták, majd őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.   

 

  

A rendőrök 2015. február 11-én 17 óra 10 perckor Debrecen, Létai úton található egyik buszmegállóban igazoltattak egy gyanúsan viselkedő nőt. A járőrök megállapították, hogy a 25 éves helyi lakossal szemben a Debreceni Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki, ezért elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók S. Anikót őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.