Pudingok

2023. 01. 20., p - 12:36
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Péksütiért, pudingért, csipszért törtek be egy alsózsolcai kisboltba azok a fiatalok, akiket a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak és elfogtak.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Felsőzsolcai Rendőrőrse két 17 éves, és egy 18 éves fiatalemberrel szemben. A gyanúsítottak 2023. január 19-én a hajnali órákban betörtek egy alsózsolcai vegyesboltba, ahonnan többek között üdítő italokat, pudingokat, süteményeket loptak el.

A bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembereket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.