Pozitív teszt

2016. 02. 18., cs - 08:42
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúböszörményi rendőrök elfogtak két helyi lakost, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószert fogyasztottak.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást Sz. Balázsal és G. Milán ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. február 17-én 22 óra 15 perc körüli időben a rendőrök Hajdúböszörmény, Petőfi utcában járőröztek, ahol két gyanúsan viselkedő fiatalemberre lettek figyelmesek. A járőrök igazoltatták a 19 és 20 éves helyi lakosokat, amely során felmerült a gyanú, hogy a fiúk kábítószert fogyasztottak. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra előállított fiatalokkal szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. Sz. Balázs és G. Milán a nyomozóknak elismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsítottak az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.

 

Szintet léptek

A gyanú szerint környékbeli kábítószer-kereskedőket látott el áruval az a bajai férfi, akit a Hírös kommandósok otthonában fogtak el