Pozitív lett a drogtesztjük

2019. 01. 16., sze - 07:07
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőrt és utasait közlekedésbiztonsági ellenőrzés során fogták el a rendőrök Sopronban.

A Soproni Rendőrkapitányság járőrei 2019. január 15-én 15 óra 10 perckor a Pozsonyi úton intézkedtek egy autó vezetőjével és utasaival szemben. A gépkocsit átvizsgálták, ennek alkalmával a jobb első ülés alól - egy nejlonzacskóban - kábítószergyanús növényi törmelék került elő, amelyről az ellenőrzöttek úgy nyilatkoztak, hogy az kábítószer. A rendőrök a 30 éves H. József szolnoki sofőrt és utasait – B. Patrik 23 éves, B. Hajnalka 21 éves, valamint P. R. F. Mária 21 éves soproni lakosokat – elfogták a rendőrkapitányságra előállították, ahol velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mind a négyüknél pozitív értéket mutatott.

A nyomozók büntetőeljárást indítottak a járművezető és az utasok ellen is kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt és mindegyiküket gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.