Piaci vita

2014. 04. 27., v - 08:28
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök az ellen a férfi ellen, aki egy tehergépkocsival hajtott át az árun egy hosszúpályi piacon.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét hívta telefonon 2014. március 30-án 6 óra 20 perc körüli időben egy árus, aki bejelentést tett arról, hogy egy férfival veszekedett a Hosszúpályi központjában lévő piacon.

A nő elmondta, hogy haragosa odament hozzá, majd vitatkozni kezdett vele, mert állítása szerint elfoglalta a helyét a piacon. Ezek után a feldühödött férfi a teherautójával áthajtott a sértett áruin.

A helyi és a Készenléti Rendőrség járőrei a helyszínre mentek, ahol elfogták és a rendőrőrsre előállították B. Csabát, akit a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Az 56 éves debreceni lakos a rendőröknek beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a vita már régóta húzódik a sértett és ő közte, de most nagyon ideges lett, ezért hajtott át a növényeken.

Ellene a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal 2014. április 23-án továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.